Az első hét gyakorlat után elkezdődött a suli.

Érdekes volt az első találkozás a sulival: tanárok, osztálytársak, schultüte (iskolai üdvözlőcsomag), osztályterem, helykeresés...

Az első napok után agyilag mindig eléggé kikészültem. Eszméletlen kihívás, nagyon érdekes kaland, valódi megmérettetés.

Az osztálytársak nagyon kedvesek, mindenféle háttérrel. Az első  napokon majdnem minden órában el kellett mondani, kik vagyunk, honnan jöttünk, miért vagyunk itt. Afgán menekültek, aki egyrészt muszájból, másrészt talán már megelégedéssel (mondjuk még várnak a határozatra, a döntésre, hogy maradhatnak-e), családanya, aki a halálból jött vissza (leukémia) és még két gyereket kell felnevelnie egyedül (a két nagyobb gyerek segítségével), tinik, akiknek a kötelező iskolai gyakorlat hozta meg a kedvet, a fiú, aki a szüleit is ápolta, a nővére is terhelt, már kipróbálta a nevelői irányt...

Tanárok: nagyon különbözőek és sokan vannak. Már osztályfőnökből is kettő van, a különböző tantárgyak is fel vannak bontva, életkor alapján is nagy a szórás. De mindenki nagyon-nagyon szimpatikus, és kompetensnek tűnik. Nagyon izgalmas dolgokat tanulunk/tanultunk. Szerencsére nyelvileg nincsenek nehézségeim,a dolgozatokat is értem, bár még bele kell jönnöm a koncentrálásba. Abba, hogy ne csak tudjam az anyagot, de vissza is tudjam adni. Az első hetekben nagyon sokat irtam, olvastam otthon pluszban, kerestem a szavakat, bár nem nagyon kellett. Amikor valami nem volt tiszta, azt is sejtettem, de így már tudtam is. Fura, hogy sokszor sokkal többet tudok a többiektől, bár ez nem annyira meglepő. Anya vagyok, sokat olvastam/olvasok, az IQm is magas...meglátjuk, mi lesz belőle.

A hatodik hét végén, a hetediken már egyre nyugtalanabb voltam. Tetszett a suli, de már nagyon szerettem volna kipróbálni a tanult dolgokat. A hangulat az osztályban is elég mélypontra süllyedt. Persze, sokat nevettünk, de akkor is. Már kicsit megterhelő volt. 

Mondjuk az elején szerintem nagyon sok idő elment beszélgetésre. Nagyon lazán van tervezve az elvégzendő, átadandó anyag, ha ennyi időt el lehetett beszélgetni. Annak, hogy sok fiatal van, az is a hátránya, hogy sok nagyon felesleges kérdés van. Aztán az a csajszi, aki olyan beteg volt, annak a munkahelye is elég gáz és nagyon sok idő elmegy avval, hogy a problémákat felhozza az órán és a következőn is, amikor látható, tudható, hogy ezek a tanárok nem tudnak segíteni. Tud segíteni az iskolavezetés, az osztályfőnök, de nem a határtalan dumaparti...mert ott csak rágjuk a szart, de biztos megoldást nem tudunk, nem tudunk irányt mutatni. És megint eltelt az óra fel...szóval ezek bosszantóak. Arról nem is beszélve, hogy az elején volt két csajszi, akik nagyon jól megértették egymást és folyamatosan dumáltak, ami nagyon zavaró tudott lenni. Hiába szóltunk, volt beszélgetés...stb, nem segített semmi. Az utolsó héten aztán szétültették őket, Ez segített, de akkor meg a fiúk kezdtek el folyamatosan pofázni, főleg az a 17 éves... nehéz...